CESA® - Közép-Európai Erősember Szervezet

A CESA® - Közép-Európai Erősember Szövetség 2020 őszén alakult meg a sportág jelenének kiváló versenyzői kezdeményezésére. Azóta a versenykiírásaihoz csatlakozott több, mint 100 hazai versenyző. A létszám és az érdeklődés folyamatosan emelkedik. A szervezet egyesületi keretek között tevékenykedik. Az Egyesület vezetője Sebestyén János elnök, a vezetőség tagjai: Molnár Zsolt és Mounier Stephane.

A szervezet célja az erősportágak – kiemelten a strongman sport – népszerűsítése, versenyzési, sportolási lehetőség biztosítása az érdeklődők számára a pandémia ideje alatt jelenleg Magyarországon, a járványügyi helyzet feloldását követően pedig közép-Európai szinten.

Az Egyesület első számú céljaként tűzte ki, hogy az ország vezető erősember versenysorozatát a Prémium Liga kupasorozatot saját szervezésben tovább megrendezi és ápolja a hagyományait.

Versenyzési lehetőséget kínál a Felföldi Játékok, a Crossover (kevert erősportok) kedvelőinek, valamint 2021-ben országos kupát szervez a hölgyeknek is. A ’21 év nyarán négy állomásos sorozatban a masters korú versenyzők is versenyzési lehetőséghez jutnak.

Kiemelt támogatóink

A strongman sportág Magyarországon

Maga az erőművész és az "erős ember" - mint fogalom - valamikorra réges-régre nyúlik vissza, mert az emberek mindig is ámulattal szemlélték az átlagon felüli fizikumot és azt, amikor ezek az emberek óriási súlyokat mozgattak meg. Azonban maga a „Világ legerősebb embere” verseny először az 1977-es évben került megrendezésre, és az első bajnoka Bruce Wilhem volt. Azóta olyan ismert sportolók öregbítik a strongman versenyek hírnevét, mint Magnus ver Magnusson, Jon Pall Sigmarsson, Mariusz Pudzianowski, vagy éppen a manapság (a Trónok Harcában A hegyet alakító) Halfþór Júlíus Björnsson – láthatóan a neveik legalább olyan tekintélyt parancsolóak, mint az erejük.

Az erősember sport Magyarországon valamikor a rendszerváltás környékén lett ismert a tömegek számára. Valószínűleg sokaknak előtte fogalma sem volt, hogy ilyen sport létezik, míg el nem kezdték itthon is a médiában emlegetni 1990 tájban. A sportág hazai népszerűsítésének legkiemelkedőbb személye a korábban maga is versenyző Fekete László. A másik nagy múltra tekintő név: Darázs Ádám, akinek a neve a HSMA szervezettel forrott össze.

A Magyar Erősember és Erősport Ligát Gadó András jegyzi, fiatal kezdeményezés, 2019-ben alakultak. 2020 október: Megalakul a CESA® Central-European Strongman Association.

CESA®

Kontakt

CESA® - Közép-Európai Erősember Szervezet

EGYESÜLETI ÜGYEK: +36(30)332-37-09
VERSENYSZERVEZÉS: +36(30)910-60-25
E-MAIL:
info@cesa-r.hu

Versenyeink

Az Egyesület első számú céljaként tűzte ki, hogy az ország vezető erősember versenysorozatát a Prémium Liga kupasorozatot saját szervezésben tovább megrendezi és ápolja a hagyományait.

CESA Prémium Strongman Liga 2021 - Döntő - Harkány Véget ért a 4. Prémium Liga, az az erősember versenysorozat, amely jelenleg hazánk legerősebb, le...

2018-ban volt az első széria, amely jellemzője, hogy az ország strongman versenyzőinek a zászlóvivői négy fordulón keresztül, általában havonta, kupar...

Ami az open/nyílt kategóriában a Prémium Liga kupasorozat, az a párosoknak a Páros OB. A CESA® ugyan egy fiatal szervezet, de az egyik legfontosabb pr...

A hölgyeknek szeretnénk már 2021-es évben egy kupa sorozattal kedveskedni, három versenyen, versenyenként öt versenyszámmal. Valamint a hölgyeknek is...

A Skót felföldi Játékok alapjaira épülő négy állomásos versenysorozat. Nevezések sorrendjében maximálisan 12 sportoló megmérettetése.

Ami az MMA a küzdősportban az a crossover az erős embereknek. Válogatott versenyszámok összeállítása során a klasszikus strongman gyakorlatok, a felfö...

Négy fordulóra tervezett versenysorozat nyílt, női, könnyűsúlyú és masters kategóriákban. CESA® Kamionhúzó liga eredmények 2.forduló (xlsx)...

Meghívásos erős ember verseny. Hat ország többnapos erősember versenye magyarországi helyszínen. Első napon kettő versenyszámban mérik össze erejüket...

Célja a Prémium Liga kupasorozat hagyományain alapulva versenyzési lehetőség biztosítása első sorban a Kárpát medence erős embereinek. Nevezéses rends...

CESA® - Téli Strongman Liga 2. forduló, A csoport - Vertikál Kupa

Videó megtekintése